Sőt kötelező!
A "gondoskodó állam" illúziója (ha volt), már valószínű mindenki számára szertefoszlott.
Részben, mert nincs, és belátható időn belül nem is lesz rá elég pénz, részben pedig a rendszer sem működőképes (gondoljunk a nyugdíjrendszer körüli tanácstalanságra).
Én még ide sorolnék egy harmadik érvet is: vajon miért
is adna akár az állam, akár egy vállalat, vagy önkormányzat bárkinek többet, mint amennyit feltétlenül muszáj?
Ja, "Mert megérdemlem!" - ismerős a reklám?
Minden ki nem adott pénzt, vagy bármi mást (pl. természetbeni juttatásokat), tehát ami megmarad másra lehet fordítani, vagy felélni, és ez azért egy szimpatikusabb állapot, mint önként szétosztogatni.
Öngondoskodás - ez van hatalmas betűkkel lobogó zászlónkra felírva, amivel az egyetértés még csak meglenne, a megvalósítás már kevésbé.
"Ennyi fizetésből (egyéb jövedelemből)?" - hangzik a megdönthetetlennek vélt érv, pedig minél kisebb a jövedelmünk, annál inkább rá vagyunk szorulva az öngondoskodásra.
A szakértelem hiánya szokott lenni a másik érv, és valóban, egy egyszerűnek vélt sima bankbetét esetében is a különböző konstrukciókat ránk zúdítva kapkodhatjuk a fejünket, hogy most miről is van szó. Nem is beszélve a címben említett tőzsdéről, ami néhány alapvető ismeret nélkül nem sokban különbözhet a lóversenytől. (Mégis, szinte valamennyien jelen vagyunk a tőzsdén, ha máshogy nem, a nyugdíjpénztárakban levő pénzünk egy részével).
Pedig egy minimális szakértelemre könnyedén szert tehetünk, ha legalább annyi energiát fordítunk pénzünk helyének kiválasztására, mint amennyit egy új televízió megvásárlására (ez a hasonlat nem tőlem származik, de szerintem nagyon találó).
Miért nem úszhatjuk meg ezt a kis utánjárást? Erről következő bejegyzésemben bővebben szeretnék néhány érvet felsorakoztatni.
