Befektetés, tőzsde, pénzügy oldalak

tőzsde, forex, forex kereskedés, forex tanfolyam

2010. július 7.

Befektetési ismeretek - azért valami van


Nemrég egy győri középiskola igazgatója nyilatkozta: "A pénzügyi alapismeretekre egy technikusnak is szüksége lesz, magánéletében és munkájában is".

A nyilatkozatból az is kiderült, hogy náluk ebben a tanévben a különböző pénzügyi, befektetési és közgazdaságtannal összefüggő vetélkedőkön diákjaik egyharmadát sikerült mozgósítani.


Tény, hogy egyre több helyi, regionális és országos vetélkedő célozza meg a középiskolás korosztályt ebben a témakörben. Ráadásul nem is csekély az elvárt ismeretek szintje, vegyük például a monetáris politikával foglalkozó, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által évente meghirdetett "Monetary - közgazdálkodj okosan" vetélkedőt, vagy a Közép-Európai Brókerképző Alapítvány (KEBA) értékpiaci tanulmányi versenyét (a döntő feladatait érdemes megtekinteni a KEBA honlapján).

Még távolabbra mutat az Öngondoskodás Alapítvány és a Magyar Nemzeti Bank együttműködésével kidolgozott Pénzügyi Oktatási Program (POP), és az ehhez kapcsolódó "Pénziránytű iskola" hálózat.

Valami tehát beindult, és minden remény megvan, hogy egyre szélesebb körben terjedjen.

És ezen a ponton sokáig gondolkodtam, hogy kifejezzem-e örömömet e biztató tendencia iránt, de mégsem teszem.

Még nincs "happy end", mert sajnos, itt sem szabad alábecsülnünk a "sötét oldal" erejét! A pénzügyi boldogulásra a megszerzett tudás hasznosításával szemben a médiából, környezetünkből, politikából, gazdaságból zúdul ránk alternatívaként a korrupció, sikkasztás, fekete és szürke gazdaság, adóelkerülés vagy a hűtlen kezelés.

Csak remélni lehet, hogy a kettő eredőjeként előbb-utóbb kiderül a nagy titok, és borász hasonlattal élve megpróbáljuk ismét a bort - szőlőből készíteni.
tőzsde, forex, forex kereskedés, forex tanfolyam