Befektetés, tőzsde, pénzügy oldalak

tőzsde, forex, forex kereskedés, forex tanfolyam

2010. július 10.

Pénzügyi ismeretek - mi marad a felnőtteknek?

Előző bejegyzésemben a diákok pénzügyi, befektetési kultúrájáról, illetve ennek fejlesztése érdekében tett lépésekről ejtettem néhány szót, ennek folytatásaként szánom ezt a mostanit.
Azért tartom fontosnak beszélni erről, mert úgy érzem, hajlamosak vagyunk túlságosan egy kalap alá venni a "lakosságot". Vagy szerencsétlen gyereknek vesszük, akinek fogni kell a kezét, mert magától nem képes semmire, vagy felelőtlen kalandornak, aki nem törődik a következményekkel, baleknak, akire rá lehet sózni mindent, esetleg áldozatnak, aki úgy sétál a bankok és pénzügyi tanácsadók között, mint egér az egérfogókkal telerakott szobában.


Bizonyára lehetne még újabb kategóriákat is kreálni, de egy a lényeg, hogy ezek alapján nem ítélhetünk egységesen, minden eset más és más, így mindenki mást is érdemel. Ki a sorsát, ki segítséget.

Ezek után nézzük, mit is tehetünk! Ami a legfontosabb, és ráadásul nem is kerül semmibe, az a Józan Paraszti Eszünk használata. Legtöbbször már önmagában ez is nagy segítségünkre lehet. Azért természetesen ezt nem árt megtámogatni némi tájékozottsággal sem, amihez nem is nehéz hozzájutni. Csak áldozni kell rá legalább annyi energiát, mint amit egy új mosógép megvásárlása előtt természetesnek veszünk. Pénzintézeti kiadványokból, médiából, internetről bőséges információ áll rendelkezésünkre, csak tudjuk különválasztani a reklámtól. Az általánosságokon túlmenően korábbi bejegyzésemben konkrét ötletek is találhatók a pénzügyi ismeretek megszerzéséhez, erre itt bővebben nem térnék ki.

És végül: csak óvatosan vegyünk példát a nagyokról, akik elvileg példaképül kellene, hogy szolgáljanak. Önkormányzatok öngyilkos hitelfelvételei, kötvény kibocsátásai, cégek kockázatos pénzügyi tranzakciói, vagy akár az államadósság.

Sajnos, mi a családi válságstáb összehívását követően nem közölhetjük az áramszolgáltatóval, hogy ezután 20 százalékkal kevesebbet vagyunk hajlandók fizetni, vagy munkáltatónkkal, hogy átmenetileg x összeg különbért kérünk.
tőzsde, forex, forex kereskedés, forex tanfolyam