Befektetés, tőzsde, pénzügy oldalak

tőzsde, forex, forex kereskedés, forex tanfolyam

2010. július 15.

Öngondoskodásról - bizonytalanul

A nyugdíjrendszer recseg-ropog, nem csak nálunk, máshol is. Ki tudja még, mi lesz belőle, az azonban biztos, hogy az út nem a könnyítések felé vezet.

Így aztán mind nagyobb a jelentősége az öngondoskodásnak. Az egyik kérdés, hogy az öngondoskodás valóban csak elhatározáson, bölcs előrelátáson múlik-e, a másik pedig, hogy valóban hozza-e majd azt az eredményt, amit elvárunk tőle?


A "Pénzcentrum" oldalain olvashattuk 13-án, "Mi lesz a nyugdíjunkkal? Kezdünk aggódni..." címmel megjelent cikkben: "ha valaki 5%-os éves hozam mellett havonta 25 ezer forintot takarít meg, akkor abból 15 év alatt 6,7 millió forint lesz, míg mindez 30 éves időtávon ennek több mint a háromszorosát, 20,9 millió forintot eredményez ...". Bár eredendően ez az idézet a megtakarítási idő hosszának jelentőségéről szólt, itt most csak a megtakarítandó összeget - havonta 25.000 forint - emelném ki, hozzátéve, hogy nem szeretném sem soknak, sem kevésnek tartani (ez úgyis relatív).

A véletlen műve, hogy e cikk olvasása után néhány órával - a felhalmozódásra hajlamos újságok kiszórása közben - a címlapról vigyorgott rám egy ismertető az Eurobarométer tavaly decemberben, valamennyi uniós tagállamban felvett reprezentatív közvélemény-kutatás eredményéről. Eszerint hazánkban csak a lakosok 28 százalékának nem okoz gondot a havi számlák, törlesztések befizetése, 32 százalékkal fordult elő az utolsó 12 hónapban, hogy nem maradt pénz csekkekre, vagy ételre.

Gondolom, egyetérthetünk abban, hogy pont ez a 78 % lenne az, akinek szinte létkérdés az öngondoskodás.

Nem tudhatom, de legyünk optimisták, és tegyük fel, hogy a csekkek között szerepel mondjuk önkéntes nyugdíjpénztári befizetésre szóló is, ennek összege vajon mennyivel marad el az előző cikkben említett 25.000 Ft-tól?

További kérdőjeleket vethet fel a nyugdíjpénztári hozamok alakulása, bár korántsem szeretném erre leszűkíteni az öngondoskodást. Mindenesetre saját számlám megnyitásakor még azzal érveltek, hogy csak pillantsunk nálunk nyugatabbra, nem véletlen, hogy ott épp nyugdíjba vonuláskor újítják fel a házat, és cserélik le a kocsit. Na igen, a kérdés itt is csak az, hogy mekkora összeget tudunk nélkülözni havonta.

És akkor még nem beszéltünk azokról, akik számlájukat - kényszerből, vagy meggondolatlanságból - részben, vagy egészben(!) megcsapolják, mert a gyerek egyetemre megy, közbejön egy esküvő, vagy haláleset, vagy bármi más.
tőzsde, forex, forex kereskedés, forex tanfolyam